|
|
| Ne Budapest döntsön! | 2012. 06. 21 |
|
|
A magyar kormány megosztó politikáját nehezményezte budapesti sajtótájékoztatóján Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és Szabó Vilmos MSZP-s országgyűlési képviselő. A két politikus úgy véli, az Orbán-kormánynak ideje átgondolnia határon túli politikáját és valódi segítséget nyújtani a határon túli magyarságnak.
Kárpátalja kísérleti terepként szolgált az Orbán-kormánynak – jelentette ki Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Gajdos István. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint a 2010-es helyhatósági választások előtt a Fidesz Kárpátalján próbálta ki azokat a módszereket, amelyeket Szlovákiában és Romániában is bevetett a helyi magyarság megosztására. Mint mondta, mindezek ellenére biztató az, hogy a Fidesz megosztási törekvése eddig mindenik országban kudarcot vallott.
Gajdos István elnök, UMDSZ: "Elég volt ebből a nemzet egységét és erejét romboló kísérletezésekből, elég volt abból, hogy Budapesten mondja meg számunkra meg, hogy mi a jó nekünk odahaza. És elég volt abból is, hogy Budapest mondja ki, döntse el, hogy ki az igaz és ki a rossz magyar".
Gajdos István úgy véli, hogy ez a politika rendkívül hamis, ugyanis mind a többségi nemzet rosszalláshoz, mind pedig a magyar kisebbségek hitevesztéséhez hozzájárul.
Szabó Vilmos a sajtótájékoztatón elmondta: eljött az ideje, hogy a kormányfő, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a külügyminiszter és az illetékes államtitkárok megfontolják, hogy mely intézkedéseik segítették a határon túli magyarságot, és melyek vezettek a megosztottságukhoz.
Farkas István
Erdély Tv
|
|
|
| Forrás: erdely.ma |
Küldd el ismerősödnek!
|
|
|
|
|